Munkatársaink

Dr. Baráth Tibor, ügyvezető igazgató

A vezetés a művészet és a mérnöki munka szétválaszthatatlan együttese számomra.
A tanulás kreatív folyamat; játék, kutatás, kitérő, tévedés, megerősítés, amely az egyén és szervezet együttes változását és fejlődését célozza.
A törekvésem, hogy vezetőként a cégen belül, tanácsadóként a kliensekkel való kapcsolatban segítsem elő a tanulást és a fejlődést.

barath3

Cseh Györgyi, BMC coach, tanácsadó, tréner

Trénerként lehetőséget teremtek arra, hogy megtapasztald és megértsd; tanácsadóként támogatlak a megvalósításban, tanácsot adok, hogyan csináld; coachként pedig abban tudok segíteni, hogy magad találd meg a helyes válaszokat.

cseh3

Rózsahegyi Éva, cégvezető

Közgazdász és Business coach vagyok. Hiszek a tudásmegosztásban, az élethosszig tartó tanulásban. Családi szállóigénk: „A tudás az, amit soha, senki nem vehet el tőlünk.” Ez határozza meg az életem és a munkámat. A folyamatos fejlődés nem csak szakmai, hanem személyiségfejlődést is jelent. Életünk végéig fejlődünk, változunk. A tudatosságunk befolyásolja, hogy az milyen irányú és meredekségű. Hiszem, hogy önmagunk tudatos fejlesztése életünk minden területére kihat, sőt, pozitívan hat, így a munka- és magánélet egymást erősítve teheti boldogabbá személyünket. Fontosnak tartom az önazonosságot, hogy hitelesen tudjuk magunkat képviselni bármilyen szerepben is vagyunk. Hiszen én is több szerepet hordok: ember, nő, anya, tanár, tanácsadó, coach, vezető vagyok.